2013. szeptember 4., szerda

Az első hetem egyetemistaként

Ahogy minden diáknak, nekem is elkezdődött az iskola. Olyan hihetetlen élményekkel gazdagodtam ez alatt az első hét alatt, alig vártam már, hogy legyen egy szabad délutánom és nagyvonalakban le tudjam írni nektek ezeket. (Vicces, hogy már szabad délutánnak nevezem azt is, mikor suli után nem kell "csak" kaját csinálni,utána rendet rakni a konyhában, majd tanulni)
Szóval már több,mint egy hete hivatalosan is egyetemista vagyok itt Koppenhágában. Egy hete ilyenkor szerdán kellett először suliba mennünk fél 10-re. Mikor bementem a suli ajtaján rögtön a gólyatáborban megismert felsőbbévesek mosolyogtak vissza rám, és igazítottak mintket útba, hogy merre kell mennünk. Egy nagy teremben foglaltunk helyet, ahol rögtön egy szlovák lány mellé kerültem. Miután mindenki megérkezett a kampuszunk vezetője beszédet mondott, köszöntött minket majd mindenkinek a saját osztályába kellett mennie. Az itteni egyetemeken az elosztás hasonlóan működik,mint nálunk a középiskolába. 35 főből állnak az osztályok, és ennyien veszünk részt az órákon is. Ezáltal az egész sokkal személyesebb és gyorsabb. A mi iskolánban nincs is több 100 fős előadó.A marketing management szakot idén 6 osztály kezdte, ebből 4 dán és 2 international. Van osztályfőnökünk is, vagyis ahhoz hasonló, itt study coach-nak hívják. Egyébként a tanáraink többsége egyáltalán nem olyan,mint otthon. Nem tanárnak készültek. Bemutatkozáskor mindenki elmondta , hogy milyen cégeknél dolgoztak, milyen területen, milyen tapasztalataik vannak és ezt hogy szeretnék átadni nekünk. Ezen az egyetemen óriási hangsúlyt fektetnek a gyakorlati alapú oktatásra, a csoportmunkára és az úgynevezett case work-ökre, mondván a való életben úgyis ezt kell alkalmaznod, ebből tanulod meg, hogy mit kell majd csinálnod és nem a bemagolt definiciókból.(Végreeee)
Ettől függetlenül elméletet is bőven tanulunk, de az itt úgy működik, hogy előre el kell olvasni egy adott fejezetet a könyvbe , a tanár a következő órán elmagyarázza, ha van kérdés megbeszéljük és haladhatunk a gyakorlatra, amiben már tudjuk alkalmazni a megbeszélt elméletet. Ja és a másik dolog, hogy itt nyugodtan félbe lehet szakítani a tanárt, ha nem értesz valamit, vagy nem értesz vele egyet. Kifejezetten szeretik, ha elmondjuk a saját véleményünket, még akkor is ha nem egyezik az övékkel. Visszatérve a programra szerda reggel az osztályban kaptunk reggelit és ismerkedéssel kezdtünk, próbáltuk memorizálni egymás nevét és azt, hogy ki honnan jött. Szerencsére nagyon sokan, akikkel jóba lettem a gólyatáborban az én osztályomba kerültek. Az osztály egyharmada dán, de van nálunk francia, lengyel, litván, szlovák, román, török,kínai, brazil és olasz is. Az első nap főleg az ottani rendszerbe próbáltak minket beavatni, mindenki megkapta a kis felhasználó nevét és jelszavát. A sulinak nem csak levelező rendszere van és e-napló szerű jegy nyilvántartója,hanem iPonera és androidos telora letölthető sulis alkalmazása is. Valamint be lehet állítani azt a szolgáltatást is, hogy küldenek SMS-t ha elmarad egy óra, vagy jegyet kapunk(ingyenes).Aznap délután bemutatták, hogy mi lesz a case work a következő 2 napra mindenkinek, majd mikor indultunk volna el, láttuk, hogy a felsőbbévesek már kikészítették a sör csapolókat és megkezdődött a wednesday bar. Szinte mindannyian ott maradtunk és  beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Másnap csoportokba kellett rendeződnünk, és elkezdeni a case work-öt. Kíváncsiak voltak, hogy úgymond "semmi" tudással milyen elemzést csinálunk. 3 Dániában jelen lévő fitness cégnek megkaptuk a nevét, és a feladatot, hogy melyiket választanánk, melyikbe fektetnénk be és milyen dolgokat változtatnánk rajta. Minden információt az internetről kellett összeszednünk és azokból az adatbázisokból, amihez a sulin keresztül hozzáférésünk van, majd ezeket összerakva elemezni a 3 céget. Miután magával a feladattal meg voltunk készítenünk kellett egy prezentációt és pénteken ezt mindenki bemutatta az osztály előtt. A zsűri a study coachunk volt és a 2 minket segítő idősebb diák. A tét nagy volt, ugyanis a legjobban  teljesítő csoport minden tagja ingyen belépőt kapott az október elején a sulis diákok által megrendezésre kerülő hatalmas több ezer fős buliba.(fejenkénk kb 6000 Ft értékű jegyet kaptak)
A pénteki nagy munka után egy nagyon jó eseményt szerveztek nekünk az idösebbek, egy pub crawl-t. Ez arról szólt, hogy befizettünk fejenként 100 koronát (4000 Ft) és több, mint 10 helyen voltunk és mindenhol kaptunk valamilyen italt. Volt ahol rövidet, volt ahol sört, volt ahol mohitot, volt ahol vodkát,és egyik helyen sem töltöttünk 20 percnél többet. Az osztályok váltották egymást, majd a végén mindenki egy közös helyre ment, ahol további piát kaptunk és az egész évfolyam bulizott. Nagyon jól éreztem magam :) A hétvégi munka után a hétfő már komoly tanulással kezdődött és újabb case work-ökkel.
Tegnap este az egyik idősebb osztály meghívta az international osztályokat egy vacsorára, ahol a tanáraink is részt vettek. Mindenkinek hozni kellett valamilyen ételt, mi a Danival lecsót csináltunk, és persze a jó kis hazai pálinka sem maradt itthon. Megkínáltuk a tanárainkat és a felsőbbéveseket is, és elég pozitív fogadtatása volt. A supply chain(logisztikához hasonló) tanár még meg is jegyezte, hogy importálni kellene Dániába.:) Ezzel ellentétben a Marketing tanárunk csak ennyit mondott: it's awful, és az amerikai évfolyamtársunk is hasonlóan reagált. Nagyon jól esett, hogy amikor a tanárokkal beszélgettem megdícsérték az angol tudásom. Ja és az első héten legalább 5x jöttek oda hozzám úgy, hogy dánul szóltak hozzám, mert azt mondták, hogy annyira dánnak nézek ki, hogy nem gondolták volna, hogy Kelet-európából jövök. A tegnap este olyan jól sikerült, eliszogattunk, elbeszélgettünk a tanárokkal, hogy az elsőévesek közül Dani, Olivier és én maradtunk a legtovább,
Mint minden szerdán ma is az utolsó óránk business live volt, ami az egyetlen óra, ahol minden osztály együtt van jelen és mindig meghívnak valakit, és a jelenlegi gazdasági helyzetről tartanak előadást, hogy naprakészek legyünk.
Összegezve nagyon tetszik ez a rendszer, az oktatás, a hangulat, és remélem mindent sikerült leírnom, amit akartam.
Egyik kedvenc zenekarom, a Punnany Massif dalszövegével, gondolatával zárnám ezt a bejegyzést, ami úgy gondolom nem csak az osztályomra, az iskolámra, hanem egész Dániára jellemző:
"Az egyéniség számít, nem a nemzetiség, ez jó!"
xx
Lilla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése